|
Mint mindenki, én is nagyon szkeptikus voltam a kezdet kezdetén, de a termék minden tekintetben bizonyított, s én is utánanéztem, hogy milyen cég áll a kiváló termékek mögött. Mára már elmondhatjuk, hogy a Tahitian Noni International cég több, mint 100 millió 1 literes üveget adott el a világon, 52 szabadalommal rendelkezik, több mint 80 országban kaphatóak a TNI termékei, eddig több mint 2,2 milliárd dollárt fizettek ki a tanácsadóknak jutalékként, több mint 100 millió dollárt fizettek ki ösztönzőként, a jutalékok felett pl. utazások formájában, 15 publikált humán kutatással rendelkezünk, több mint 200-an lettek a TNI tanácsadójaként dollármilliomosok, eddig több mint 4000 embert vittek el Tahitire jutalomutazásra a TNI költségén, s a TNI első 6 évének hiper növekedését csak 3 cég tudta felülmúlni. Azt gondolom, hogy ezek az adatok mindenképpen magukért beszélnek.
|
|
Önökben azonban mindeközben felmerülhet a kérdés, mennyit is kereshetek én, ha csatlakozok ehhez a céghez tanácsadónak? Az itt látható ábrán láthatóak az egyes vezetői szintekhez tartozó kereseti lehetőségek. Mindenki eldöntheti már MOST, ezekkel az összegekkel mit tudna kezdeni, ha lenne ideje élvezni is ezeket a jövedelmeket?
|
|
|
És még mielőtt kételkedni kezdenénk, érdemes-e belevágni? Mi garantálja, hogy ez a cég létezni fog-e egyáltalán,
amire mi elérnénk a kiválasztott összeget ennél a cégnél? Ismét egy adat. 2004-ben hozta nyilvánosságra egy
független piackutató cég, a Griffin Hill: "A világtörténelemben összesen 3 cég tudott gyorsabban növekedni,
mint a TNI, ezek pedig az Intel, a FedEx és a Google". A két nagy üdítőital óriás közül a Pepsi indult gyorsabban, de még ők is csak 227 millió dollár éves bevételig jutottak el 36 év alatt. A képen látható óriások között a Microsoft volt a legsikeresebb, ők 10 év alatt érték el a 225 millió dollár éves árbevételt, de még ez is elmarad a TNI növekedésétől! Ezzel szemben a TNI 7 év alatt elérte a 467 millió dollár éves nettó árbevételt.
|
|
A Tahitian Noni International cég 1996-os indulását követően csak egy termékkel rendelkezett, a Tahitian Noni Bioaktív Itallal. Mi lehet az oka, hogy egy cég egyetlen egy termékkel ilyen hihetetlen növekedést tudjon produkálni. Mint ahogy már említettük, mindennek az oka a TREND-ekben keresendő! A 70-es években a videó magnó láz volt egy igazi trend, mindenki videó magnót akart vásárolni, ez volt a kor slágere.
|
|
|
A 80-as években elindult a személyi számítógép mánia, az emberek, fiatalok és idősebbek is személyi számítógépet akartak vásárolni. Ennek a kornak ez volt a slágere!
|
|
A 90-es években az internet vált egy TREND-dé. Mára már 1 milliárd internet előfizető van szerte a világon. 10 éve ők tudhatták előre, hogy ez lesz a TREND? NEM? Mégis megtörtént. A trendeket nem érdekli, hogy mi mit gondolunk róluk, jönnek, és átsöpörnek felettünk, ha akarjuk, ha nem.
|
|
|
És akkor itt van az elmúlt 10 év legutolsó TREND-je, a mobiltelefon. Mára már a 6 éveseknek és a 70 éveseknek is van mobiltelefonjuk. 10 éve még kinevettük azokat akik nagy táskákkal vonultak az utcán, amik közben megcsörrentek, mára már természetes, ha megszólal mellettünk bárhol egy telefon, akár a buszon, akár máshol. Ezzel párhuzamosan a Baby Boomerek által keltett igény hatására a wellness minden fronton támadásba lendült.
|
|
Tegyük fel a hatalmas kérdést, mi lehet egy ilyen sikertrend most 2010 után?
|
|
|
Nos az egyik ilyen sikertrend 2010 után a hálózati marketing. Úgy is mondják, hogy ez a jövő sikertrendje.
|
|
Sokan el sem hiszik, hogy ma már a világon több mint 5000 MLM cég működik, s ebből 3000 az USA-ból indult el, ezzel szemben az európai területen, ma még csak 800 MLM céggel találkozhatunk, ez kb. annyi, mint egymagában Malayziában. Oroszországban má több mint 100 MLM cég működik. Az USA-ban már 700 ezren lettek milliomosok csak az MLM-ből. A világon naponta kb. 60 ezer ember csatlakozik valamelyik MLM céghez. Az USA-ban a termékek és szolgáltatások közel fele ilyen formában cserél gazdát. Ez az arány lényegesen jobb Japánban, 70 %, az EU területén pedig mindössze 19 %. Az MLM cégek együttes forgalma világviszonylatban már meghaladja a 100 milliárd amerikai dollárt. Azt se felejtsük el, hogy a Baby Boomer generáció által gerjesztett trend az új évezredben a wellness, így a Tahitian Noni International cég tanácsadójaként ezekre a termékekre egyre növekvő kereslet lesz jellemző.
|
|
|
Japánban az oktatási rendszer évtizedek óta jóval előrébb jár, mint Európában. Japánban pár év óta mát tanítják a hálózati értékesítést az általános iskolákban. Meghívást, névlista készítést, kifogáskezelést tanulnak a gyerekek az iskolában. Valószínű ők már nagyon jól tudják, hogy ez a jövő. Warren Buffet a világ leggazdagabb embere, a vagyona 44 milliárd USA dollár. Az ő véleménye szerint a következő 5 évben meg fog duplázódni az MLM-ben részt vevők aránya a világban. Buffet-nek eddig minden befektetése bejött. 2007 óta Buffet már 8 sikeres MLM céget vásárolt fel. Ha ő is ebben látja a jövőt, az elegendő bizonyíték kell hogy legyen a számunkra is.
|
|
Tekintsük át, milyen lehetőségeink vannak az indulásra, ha eldöntjük, hogy a Tahitian Noni International
cég tanácsadói szeretnénk lenni. Lehetünk szimplán csak fogyasztók, de fogyasztóként szeretnénk visszakeresni
a saját fogyasztásunk árát. Ebben az esetben a kereshető jutalék mértékét maximalizálta a TNI cég, viszont
kedvezményes áron vásárolhatunk akár 1, akár 2 üveg Tahitian Noni Bioaktív Italt is. Aki szeretne pénzt is
keresni és a jutalomutazásokon is részt venni TNI tanácsadóként, neki mindenképpen üzletépítő kategóriában kell
csatlakozni, ez esetben ugyanis korlátlan jutalék kifizetés áll a rendelkezésünkre. A tanácsadói
regisztráció díja Romániában 110 Lei, Magyarországon 8500 Ft, azonban 2010. november 01-ig ezt nem kell
megfizetni, eddig az időpontig tehát bárki ingyen csatlakozhat a TNI céghez tanácsadónak.
|
|
|
2010. november 01-ig Románia és Magyarország területén az összes belépési opció esetén ingyenes a regisztráció!
|
|
Ma már több, mint 80 országban lehetőség van a Tahitian Noni International cég termékeihez hozzájutni. A világ minden táján élő tanácsadók számára egységes jutalékrendszert és egységes jutalék elszámolást vezetett be a TNI cég. Azért, hogy nemzetközi üzletet építhessünk, az 1 literes kiszerelésű Tahitian Noni Bioaktív Ital jutalék alapján 30 pontban, 30 amerikai dollárban állapították meg, 2 üveg tehát 60 pont, 4 üveg pedig 120 pontnak, vagyis 120 dollárnak felel meg. Fix, előre rögzített árfolyamokkal dolgozik a TNI cég minden országban, függetlenül attól, hogy milyen az éppen aktuális dollár-forint vagy dollár-lei árfolyam, a jutalék elszámolás esetén 1 dollárt mindg 230 forinttal, vagy 3 lejjel fognak átszámítani. Tehát amikor a jutalék alap százalékáról beszélünk, pl. azt mondjuk, hogy a jutalék alap 20 %-át fizetik ki a tanácsadó számára, akkor mindig ez alapján kerül elszámolásra, vagyis ha 4 üveg Tahitian Noni Bioaktív Ital után jár nekünk 20 % jutalék, akkor a 120 dollár 20 %-a lesz a jutalékunk, vagyis 24 dollár. Ezt kell tehát Magyarországon 230-cal, Romániában 3-mal beszoroznunk, és pontosan annyi pénzt fogunk kapni.
|
|
|
A Tahitian Noni International cég az iparág egyik legjobb marketing tervét valósította meg. A jutalékalap 53 %-át garantáltan kifizetik a tanácsadók számára. Nincs visszatartás, nem marad a TNI zsebében egyetlen fillér sem az 53 %-ból. Vannak hetente, havonta és negyedévente fizetett bónuszok. Akinek a csoportja jól dolgozik, akár havonta 5 alkalommal is kaphat fizetést a TNI cégtől. A jutalék alap 53 %-a az iparágban igen magasnak számít. Látható, hogy több ismert MLM cég ennél sokkal kevesebbet fizet ki a tanácsadóinak.
|
|
A Tahitian Noni International marketing tervének összefoglaló táblázata első ránézésre mindenki számára bonyolultnak tűnhet. Annyit kell most megérteni ebből, hogy különböző típusú jutalékokra lehetünk jogosultak tanácsadóként, azonban a jutalékalap 53 %-ából 45 %-ot minden esetben a csoport forgalma alapján fizetnek ki a szponzori vonalon felfelé, a fennmaradó 8 %-ot pedig 3 különböző bónusz alapban helyezi el a TNI cég. Ezek a bónuszok a világforgalomból kerülnek az arra jogosultak számára kifizetésre.
|
|
|
Az 1996 évi megalakulást követő első években a Tahitian Noni International egyetlen egy termékkel érte el azt a hihetetlen sikert, amiről már beszéltünk, a Tahitian Noni Bioaktív Itallal. Ma már több termékcsalád is rendelkezésre áll, minden egyes terméknek saját jutalék alapja és minősítő pontja van. Az egyes termékekkel kapcsolatos információk a nyomtatott és internetes katalógusban részletesen áttekintetőek.
|
|
Amikor elindulunk ebben az üzletben mindig lesznek olyanok, akiket csak a termék érdekel, és lesznek olyanok is, akiket az üzlet is. Akiket csak a termék érdekel, ők a fogyasztóink lesznek. A fogyasztóink után mindig egységesen 20 % jutalékot számol el Nekünk a TNI cég.
|
|
|
Azonban ha valaki komolyan gondolja ezt az üzleti lehetőséget, az igazi szabadságot csak a passzív jövedelem megteremtésével fogja tudni elérni. Passzív jövedelem pedig csak akkor lesz, ha meg tudjuk sokszorozni magunkat, hiszen a nap nekünk is csak 24 órából áll. Ha folyamatosan csak fogyasztókat szolgálunk ki, akkor mindig mi fogunk dolgozni azért a pénzért, tehát soha nem leszünk szabadok.
|
|
Ha azonban csapatban gondolkodunk és átadjuk azt a tudást, amit nekünk is megtanított a szponzorunk, akkor a munkatársaink is tovább fogják tudni ezt adni. Ehhez az a legfontosabb dolog, hogy az átadott információ egyszerűen másolható legyen, ugyanis ez az alapja annak, hogy meg tudjuk sokszorozni magunkat és igazán szabadok legyünk.
|
|
|
Ha tehát csapatban gondolkodunk, a csoportunkban csatlakozott munkatársaink után jutalékot fog elszámolni a Tahitian Noni International cég. Egy új Üzletépítő munkatárs csatlakozása és első termékvásárlása után az első 60 napban úgynevezett Villámstart jutalék jár az új munkatárs feletti szponzori vonalon a felsővonali szponzoroknak. A 61. naptól pedig Unilevel jutalékot fizet ki a TNI cég a felsővonali szponzorok felé. Mind a Villámstart szabályai szerint, mind az Unilevel szabálya szerint a munkatársaink által vásárolt termékek jutalék alapjának 45 %-át osztja ki a TNI cég az adott munkatárs felsővonali szponzorainak. Ha tehát egy új munkatárs, aki még csak most csatlakozott, tehát 60 napon belül van, és 1 láda (4 üveg) Tahitian Noni Bioaktív Italt vásárol közvetlenül alattunk, az első szinten, akkor 20 % Villámstart jutalékot fogunk utána kapni, ami a 120 dollár 20 %-a, vagyis 24 dollár. Ha az új munkatársunk mélységben a 2. szinten vásárolta meg ezt a 4 üveget, akkor utána 5 % Villámstart jutalékot kapunk, ami 6 dollár, és így tovább.
|
|
Van a TNI cégnél lehetőség a gyorsindulásra is, a nagy csomaggal, ezt úgy is hívjuk, hogy Előny csomag. Ha egy új munkatárs ezzel az Előny csomaggal csatlakozik hozzánk, a csomag jutalék alapjának 45 %-át nem a felsővonali szponzoroknak fizeti ki a TNI cég, mint pl. a Villámstart bónusz esetében, hanem a teljes 45 %-ot egyben közvetlenül a szponzor kapja meg. Ez konkrétan azt jelent, hogy ha hozzánk belép valaki ezzel a nagy csomaggal, akkor Magyarországon 32775 Ft, Romániában 495 Lei jutalékot kaphatunk, és ehhez akár az új munkatárs csatlakozása és vásárlása után 2 héten belül már hozzá is juthatunk. Három feltétele is van annak, hogy jogosultak legyünk erre az Előny csomag bónuszra. Az egyik, hogy Üzletépítőnek kell lennünk, fogyasztó ilyen jutalékot nem kaphat. A másik, hogy az adott hónapban kell rendelkeznünk legalább 60 pont értékű vásárlással (ami pl. 2 üveg Tahitian Noni Bioaktív Ital rendeléssel is teljesíthető), továbbá görgetve (tehát nem az adott hónapban, hanem amióta csatlakoztunk a TNI-hoz tanácsadónak) el kell érnünk személyesen 350 pont értékű összesített termékvásárlást. Mivel a nagy csomag pont értéke éppen 350, ezért aki nagy csomaggal csatlakozik, máris jogosulttá válik erre a bónuszra.
|
|
|
Ha valaki nagyon ügyes, jogosult is arra, hogy megkapja az Előny csomag bónuszt, és egy hónapon belül 3 embert is csatlakoztat magához ezzel az Előny csomaggal, akkor a jutaléka megközelítheti Magyarországon a 100 ezer Ft-ot, Romániában az 1500 Lei-t.
|
|
Természetesen arra is lehetőség van, hogy 5 embert hozzunk be akár 1 héten belül az Előny csomaggal, ekkor a jutalékunk Magyarországon már meghaladhatja a 150 ezer Ft-ot, Romániában pedig szinte elérhetjük a 2500 Lei keresetet. Mivel az Előny csomag bónuszt a Villámstart bónusszal együtt hetente fizetik a tanácsadóknak, így akár 2 héten belül elérhetjük ezt a jövedelmet.
|
|
|
Ahogy tehát láthattuk, a termékek jutalék alapjának 45 %-a mindig a felsővonali szponzorok felé kerül kiosztásra. A 45 % felett van még 8 % összegű extra bónusz is, amit a TNI kioszt a tanácsadók között. Ezeket globális bónuszalapoknak is nevezzük. Úgy is mondhatjuk, lehet ma bárki a TNI cég részvényese. Nem csak a csoportunkba tartozó munkatársak vásárlásai után kaphatunk jutalékot, hanem a TNI cég világforgalmából is.
|
|
Ebből a 8 %-ból minden hónapban 2 %-ot tesz bele a TNI cég a Növekedési és Másolódási bónusz kalapba. Ez kb. 1 millió USA dollár. Erre a bónuszra mindazok jogosultak, akik már elérték az Elit Korall szintet, de még nem érték el a gyöngy szintet. Erre a bónuszra bárki minősülhet a belépéstől számított 12 hónapon belül maximum 5 alkalommal. Akik már 2010. március 01. előtt is tagjai voltak a hálózatnak, nekik 2010. március 01 és 2011. február 28 között érvényes ez a 12 hónapos időszak.
|
|
|
Most nem megyünk végig ebben a bemutatóban az 5 lépcsőn, most csak azt szeretnénk egyszerűen szemléltetni, hogy mi módon lehetséges a legegyszerűbben az, hogy bárki első alkalommal részesedhessen a TNI világforgalmából. Az 1. szintű Növekedési bónusz megszerzésének példája látható most a kivetített képen. Azt már megemlítettük, hogy legalább Koral Elit minősüléssel kell rendelkeznünk abban a hónapban, amikor a bónuszra jogosultságot akarunk szerezni. A Koral Elit feltétele, hogy mi magunk Üzletépítők vagyunk, tagja vagyunk a TNI 120 pontos autokarton rendszerének, van személyesen 120 pont értékű vásárlásunk az adott hónapban, és van legalább 3 olyan Üzletépítő munkatársunk, akinek mindez ugyanígy megvan (tehát a 120 pontos autokarton és 120 pont értékű vásárlás). A Növekedési bónuszra való jogosultsághoz 5 olyan közvetlen munkatárssal kell rendelkeznünk, akik 2010. március 01. után csatlakoztak hozzánk, közülük legalább 3 tehát 120 pontos üzletépítő, a fennmaradó két emberünk pedig lehet akár fogyasztó is, de nekik legalább 10 pont értékű vásárlással kell rendelkezniük. Mindemellett követelmény az is, hogy az 1. szinten a 2010. március 01. után csatlakozott munkatársak forgalmából legalább együttesen 500 pont értékű forgalom legyen. Vagyis, ha az ábrán látható módon 3 Üzletépítő munkatársunknak van pl. 1-1 láda (120-120 pont) értékű vásárlása, továbbá van még 2 emberünk 60-60 pont értékkel, akkor ez együttesen még mindig csak 480 pont, a bónusz teljesüléséhez kell még hozzá egy 20 pont értékű vásárlás, ami bármeyTNI termékkel teljesíthető.
|
|
Mindazok, akik 2010. márciusban vagy 2010. áprilisban teljesítették az első szintet, közel hasonló Növekedési bónuszt kaptak, ez Magyarországon 42-43 ezer Ft, Romániában 550-560 Lei volt. Ha ehhez még hozzáadjuk a csoport után járó Villámstart bónuszokat is, akkor együttesen egy ilyen, a képen is látható csoport kialakításáért március és április hónapban Magyarországon kb. 65 ezer Ft, Romániában kb. 850 Lei járt a minősülteknek! Csak megemlítjük, hogy sokan teljesítették 2010. áprilisban már a 2. szintet is, s mivel a részvények értéke szintenként emelkedik felfelé, akik 2010. áprilisban elérték a 2. szintű Növekedési bónuszt, az ő esetükben Magyarországon csak a bónusz 65 ezer Ft, Romániában 850 Lei lett, így a Villámstart jutalékokkal együtt az összeg elérte Magyarországon a 90 ezer Ft-ot, Romániában az 1150 Leit.
|
|
|
Ha tehát mi is megtanítjuk azt a tudást az új munkatársainknak, amit nekünk is megtanítottak, és ők is behozzák a következő hónapban az 5 közvetlen emberüket a csapatba, akkor 5x5 az ugye 25, tehát velük együtt már egy 31 fős csoportnak leszünk a vezetői. Egy 31 fős csoporttal általában már teljesíthető az első vezetői szint, a JADE. Mitől lesz valaki JADE? Egyrészt attól, hogy van 10 ládás vagy 1200 pont értékű csoportforgalma 2 szint mélységben, és ezzel egyidőben 40 ládás vagy 4800 pont értékű csoportforgalma 6 szint mélységben. Másrészt van legalább 3 olyan közvetlen üzletépítő munkatársa, akik a 120 pontos autokarton tagjai, és meg is vásárolták az adott hónapban a 120 pont értékű terméket (pl. 4 üveg Tahitian Noni Bioaktív Italt), továbbá nekünk is követelmény a 120 pontos autokarton tagság, és az adott hónapban a 120 pont értékű termékvásárlás.
|
|
Mindazok, akik már valaha elérték a JADE szintet, de még soha nem voltak JADE képzésen, és azok is, akik még soha nem érték el a JADE szintet, eljuthatnak a 2010 őszi JADE képzésre Horvátországba. Ennek az a feltétele, hogy az előbbiekben ismertetett feltételek szerint legalább 2 zárt hónapban teljesítsük a JADE szint követelményeit legkésőbb 2010. augusztus végéig, ha addig nem sikerülne, akkor legkésőbb július és augusztus hónapokban. A JADE képzés az idén 2010. otóber 15 és 17 között lesz a festői szépségű Dubrovnik mellett egy 5 csillagos szállodában, a hosszú hétvégére, vagyis 3 nap, 2 éjszakára a teljes ellátás (az étkezések, a szállás és a képzések) költségét a TNI fizeti.
|
|
|
Azok a vezetők, akik nem állnak meg a JADE szintnél, vagyis továbblépnek és újabb minősüléseket szereznek, csodálatos utazásokon vehetnek részt a világ minden táján a Tahitian Noni International cég költségén.
|
|
Ha a 2. szinten lévő embereink is hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi, és ők is behozzák a következő hónapban az 5 közvetlen emberüket a csapatba, akkor 5x25 az már 125, tehát velük együtt már egy 156 fős csoportnak leszünk a vezetői. Egy 156 fős csoporttal általában már teljesíthető a Gyöngy vezetői szint. Mitől lesz meg a Gyöngy minősülésünk? Egyrészt attól, hogy van 20 láda vagy 2400 pont értékű csoportforgalmunk 2 szint mélységből, van 200 láda vagy 24000 pont értékű csoportforgalmunk 6 szint mélységből, van legalább 3 olyan közvetlen üzletépítő munkatársunk, akik az adott hónapban elérték személyes vonalon a Jade szintet, továbbá nekünk is követelmény a 120 pontos autokarton tagság, és az adott hónapban a 120 pont értékű termékvásárlás.
|
|
|
Túl azon, hogy egy gyöngy átlagos jutaléka havonta 2000 dollár körül mozog, a gyöngy szint első elérését 1000 dollár extra bónusszal is jutalmazza a TNI. Ezt 4 egymást követő hónapban elosztva kapjuk meg a havi jutalékunk mellé. Sőt, akik egy éven belül minimum négy hónapban (1 éven belül bármely 4 hónapban) elérik a gyöngy szintet, máris jogosulttá válnak egy 2 személyre szóló közel 1 hetes utazásra, a Pearl Retreat-re, az USA-ba. A jutalomút során lehetőségünk van megtekinteni Provo-ban a TNI cég központját is. Az oda és visszaútra szóló repülőjegyet, továbbá a kint tartózkodás idejére Salt Lake City-ben 5 csillagos szállodában a teljes ellátást is téríti a TNI cég 2 személy részére.
|
|
Ha a 3. szinten lévő embereink is hasonlóképpen gondolkodnak, mint mi, és ők is behozzák a következő hónapban az 5 közvetlen emberüket a csapatba, akkor 5x125 az már 625, tehát velük együtt már egy 781 fős csoportnak leszünk a vezetői. Egy ekkora csoporttal általában már biztosan megcélozható az Elit Gyémánt vezetői szint. Mitől lesz meg az Elit Gyémánt minősülésünk? Egyrészt attól, hogy van 30 láda vagy 3600 pont értékű csoportforgalmunk 2 szint mélységből, van 600 láda vagy 72000 pont értékű csoportforgalmunk 8 szint mélységből, van legalább 3 olyan közvetlen üzletépítő munkatársunk, akik az adott hónapban elérték személyes vonalon a Gyöngy szintet, továbbá nekünk is követelmény a 120 pontos autokarton tagság, és az adott hónapban a 120 pont értékű termékvásárlás.
|
|
|
Nos, úgy szoktunk fogalmazni, hogy ez az a szint ami mindent visz. Egy Elit gyémánt vezető átlagos jutaléka havonta 15 ezer dollár körül mozog, az Elit gyémánt szint első elérését 10 ezer dollár extra bónusszal is jutalmazza a TNI. Ezt 4 egymást követő hónapban elosztva kapjuk meg a havi jutalékunk mellé. Ez még mind semmi. Az Elit gyémánt szinten már kapunk havonta egy 750 dollár összegű életstílus bónuszt is, mindezt szintén pluszban a jutalékunk felett. Ezt a bónuszt egészen addig megkapjuk amíg ezt a minősülésünket megőrizzük. Sőt, akik egy éven belül minimum négy hónapban (1 éven belül bármely 4 hónapban) elérik a Gyémánt vezetői szintet, máris jogosulttá válnak egy 2 személyre szóló 1 hetes Tahiti álomutazásra, az Outrigger Camp-re. A jutalomút során lehetőségünk van megtekinteni Tahiti szigetén a TNI feldolgozóüzemét is. Az oda és visszaútra szóló repülőjegyet, továbbá a kint tartózkodás idejére 5 csillagos szállodában a teljes ellátást is téríti a TNI cég 2 személy részére.
|
|
Minden év első felében megrendezi a TNI cég a Nemzetközi Vezetői Konferenciát, ahova több ezer tanácsadó utazik el a világ minden tájáról. A 2011 évi Világtalálkozót egy tengerjáró hajó fedélzetén rendezik meg a Karib tengeren. Az iparágban példa nélküli, hogy 2010. február végén 2 nap alatt elfogyott a világ második legnagyobb hajójára mind a 3000 jegy. Akik tehát most jelentkeznek a hajóra, várólistára kerülnek. Már most közel 1500 fő szerepel a várólistán, így elég nagy az esélye annak, hogy a világtalálkozó ezúttal 2 hajón egyidőben, vagy 2 külön időpontban kerül megrendezésre. Olyan jutalmazási rendszert dolgozott ki a TNI cég, amely lehetővé teszi, hogy a csoportunkba belépő új munkatársak forgalma, valamint az új minősülések alapján bónuszokat kapunk, amelyeket dollár értékben beválthatunk erre a hajóútra, vagyis jelentősen csökkenthetjük a hajóút költségeit.
|
|
|
A lehetőség globális. Az internet segítségével akár percek alatt csatlakozhatnak hozzánk az USA-ból, vagy a szomszéd utcából is. Teljesen mindegy hogy honnan csatlakoznak hozzánk, a jutalékrendszer egységes, ugyanazt a 24 dollárnak megfelelő jutalékot fogjuk megkapni 1 láda után akkor is ha az USA-ban rendelték meg azt a ládát, akkor is, ha Németországból, és akkor is ha a szomszéd városból.
|
|
A TNI küldetése: Áldást hozunk az egész világra a TAHITIAN NONI™ természet adta jótékony hatásával úgy, hogy elmondjuk a megváltozott sorsok történetét.
|
|
|
És akkor térjünk vissza az elején már látott statisztikára. Mi hova akarunk tartozni? A 36 %-ba, az 54-be, esetleg az 1 %-ba? Vannak-e álmaink? Vannak-e még komolyabb céljaink az életben? Mit szeretnénk? Hova akarunk tartozni?
|
|
A gazdasági válság az egész világot érintette. A világ összesített GDP-je is minuszba zuhant. Eközben a TNI éves növekedése 2009-ben is 9 %-os volt. Tegye fel tehát mindenki magának a kérdést: MIT VESZÍTHETÜNK, HA CSATLAKOZUNK?
|
|